ENYHE KATARZIS

Varga Livius (Quimby, A Kutya vacsorája) volt a radiocafé Enyhe katarzis műsorának és podcastjének legutóbbi vendége, ahol Szatmári Róbert műsorvezetővel a Quimby közelgő Class & Roll koncertjéről, a rock and roll életmód káros hatásairól és a transzcendens kereséséről is beszélgettek.

„Első hallásra valóban idegen egymástól a rock és a klasszikus zene, de nálunk egy olyan zenei utazásra lehet majd számítani, amelyben kiteljesül mindkét irányzat és segíti is egymást.” – mondja a műsor elején Varga. Ezután Szatmári megkérdezi, hogy tudná-e definiálni, hogy milyen zenét játszanak? „Ha lecsupaszítjuk a dolgokat és kivesszük Szilárd szintetizátor-szőnyegét, akkor a Quimby tulajdonképpen egy punk zenekar, amely keményen zúz. Persze megvannak a finomságok is, a legfontosabb azonban az őszinteség, az önazonosság és a költészet.

Ezután beszélgetnek Livius klasszikus és népzenei inspirációiról, arról, milyen hatással voltak rá a kamarazenei koncertek, amit még diákként élt át. Ő maga is tanított gyerekeket ének-zenére a covid időszak alatt, mert nem volt zenekari munkák, elmaradtak a fellépések, és így többféle munkát is el kellett vállalnia, hogy legyen pénze.

Pszichológusként is dolgozik, tréningeket tart, a buddhista és a keleti filozófiák lényegét pedig jól össze tudja illeszteni a  nyugati tudományos gondolkodással. „Tulajdonképpen a a nyugati tudósok ugyanazt mondják, mint a keleti irányzatok csak más fogalmakkal.’- mondja Varga Livius. Keresi az utakat hogy közel tudjon kerülni a transzcendenshez, ezek közül az egyik út a zene, amely szerinte a legközvetlenebb csatorna a fentebb létezőhöz.

„Én azért elég nagyot hörpintettem a rock and roll poharából, most már az is kielégít, ha otthon, némán teregethetek. Ez lehet, hogy furcsán hangzik, de így van.” – mondja Varga. Úgy véli, az már egy következő szint, ha az ember a kötelességeit el tudja végezni, amikor felelősséget vállal pl. egy párkapcsolatban, ami nem egyenlő a csajozással és a pasizással. „Én köszönöm, jól vagyok és a rám bízottakról gondoskodom. Egyébként azt mondják, hogy maximum 30 éves korig lenne ideális ezt a bohém életmódot folytatni, és, ne gondoljuk azt, hogy, ha bármi ilyesmit is túlzásba viszünk, nem sínyli meg a szervezetünk és az egészségünk. Minden túlzás rossz.”

A beszélgetésben szó esik még az arany középút fontosságáról, arról, hogyan alkot a Quimby és arról is, hogy a zenén kívül milyen utak és módszerek vannak a transzcendens megtapasztalására. Ezen kívül szót ejtenek arról, hogy mi számít meditációnak és arról is, hogy mit rejthet a fekete lyuk és mi az élet értelme.